Paprikasprayvel, vakító fényekkel és paintball-lövedékkel is támad a készenléti rendőrök gépi utódja.
A Skunk, vagyis bűzös borz nevű drón
a Desert Wolf nevű amerikai cég fejlesztése, amelyet egy londoni IFSEC
biztonságtechnikai expón mutattak be először. A nemzetközi rendvédelmi
szervek számára rendelhető oktokopter 45 kilogrammnyi tömeget tud
szállítani, és igény szerint felszerelhető különböző – élet kioltására
nem alkalmas- fegyverzettel. A robotrepülőből huszonöt darabot már
megrendeltek a cégtől. A BBC szerint többek közt biztonsági cégek,
dél-afrikai bányatársaságok és hatóságok is vannak a megrendelők között,
ami már most kiváltotta a BBC által megkérdezett brit szakszervezeti vezető ellenérzéseit.
A
drón több különböző tömegoszlató eszközzel is fel van szerelve: kevésbé
kritikus helyzetben csak stroboszkópot és vakító fényű lézert használ,
illetve a távolban tartózkodó pilótája hangszórón keresztül is tud
beszélni a tömeghez, amelyet a beépített mikrofonon keresztül hall is.
A
robotrepülő éjszakai használatot biztosító hőkamerával és hagyományos
kamerával is rendelkezik, ls repülésének minden egyes mozzanatát
rögzíti. Gyártója szerint pedig egyetlen operátor is elegendő több,
rajban repülő Skunkot is tud irányítani. A drónpilóta tevékenységét a
rendszer ugyancsak rögzíti, hogy utólag ellenőrizhető legyen az oszlatás
folyamatának helyessége.
Keményebb helyzetekre is felkészítették
a drónt, az aljához kapcsolt négy darab fegyverből a paintballokhoz
hasonló festéklövedékeket vagy a paprikaspray-khez hasonló, szemet
irritáló töltetű lövedéket tud kilőni, méghozzá másodpercenként húsz
darabot az előzetesen betárazott négyezerből.
A drónból Mozzy néven egy vadállatok befogására specializált változat is létezik, amely altatólövedékeket tud kilőni. Mivel a drón felülről közelít, és aránylag halk, kevésbé riasztja meg az állatokat, mint ha a földön közelítik meg őket.
Forrás:origo.hu